Az igazság az értelmező kéziszótár szerint egy pontos tényállás egy adott témát illetően. Ez a meghatározás hasznos, és van is létjogosultsága. De valóban csak ennyi volna?
Az igazság vitatható. Tények jellemzik, és a tényeket mindig meg lehet támadni és általában meg is lehet cáfolni. Fizikai síkon a helyzet egyszerű. Vannak örök érvényű igazságok, mint például, hogy a Nap keleten kel. Senki nem is vitatja, vagy legalábbis ritkán. De mi a helyzet a kevésbé egyértelmű helyzetekkel? Egyet értek Andre Gidedal, aki szerint higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik azt hiszik megtalálták. Mert mit is találtak meg valójában. A saját igazságukat. Elcsépelt közhely már, hogy minden éremnek két oldala van. Közhely, és éppen ezért igaz is. Minden igazságnak van másik oldala is. Az első oldala is kétségkívül igaz és valós, de nem kőbevésett és biztos nem örökérvényű. Ráadásul egészen biztosan nem mindenki számára az jelenti az igazságot. Ennek belátása igazán embert próbáló feladatunk. Nem könnyű. Főleg nem éles helyzetben, amikor egy vita hevében kellene meglátni a másik fél igazságát is. Hiszen az is egy igazság ugyanazon a témán belül. Sokan a feltételezésig sem jutnak el, hogy mások máshogy látnak, éreznek, értenek, élnek meg szituációkat. Legalábbis nem akkor, amikor benne vannak a szituációban. Vannak empatikus emberek, akik adott körülmények, élethelyzetek között mégis vakká válnak másokra. De vajon miért? Lehet ok például egy olyan gyerekkori lelki sérülés, amely tudat alatt óriási piros vészvillogó lámpaként aktiválódik bizonyos helyzetekben. Ilyenkor a védekezés kerül előtérbe, ahol már nem fér bele a vitapartner álláspontjának figyelembevétele, sokszor a meghallása sem. Ha hátra tudnánk lépni egyet a vita hevében, hogy mintegy kívülről figyeljük magunkat, akkor könnyebben rálátnánk a mintáinkra, amik legtöbb esetben hátráltatnak, vagy akadályoznak minket abban, hogy valódi önmagunkat élhessük. Hiszen valódi odafordulással a vitás helyzetek is könnyen win-winné alakulhatnának.
Az igazi művészet az, ha valaki rá tud nézni egy adott kérdésre más szempontokból is. Amíg valaki csak a saját igazát kiabálja a világba és nem tud nyitni más nézőpontok felé, addig szerintem sok mindentől elzárja magát. És ha ez a lépés már megy, akkor a valódi életminőség változást az hozza el, ha magunkra is képesek vagyunk úgy tekinteni, mintha nem ismernénk magunkat, a szokásainkat, a preferenciáinkat, stb. A biztonságosnak gondolt „én ezt tudom” valójában lezárja az egyént a valóság végtelenségétől. Ha csak egy pillanatra képesek vagyunk feltenni a kérdést, hogy „mi van ha ma máshogy van?” csodák nyílnak meg előttünk. Az életünkben a fásultság és mókuskerék helyett az izgalom és a kíváncsiság lesz az útmutató.
Nagyon egyszerű helyzetekből is kiindulhatunk, ha ki akarjuk próbálni a saját hozzáállásunkat a világhoz, és azon belül is a vélt igazságokhoz. Csak próbáld meg a reggelt kávé nélkül indítani. Figyeld meg, mennyi hitrendszer kezd el egyszerre kiabálni a fejedben: „hát anélkül fel se bírok ébredni”, „10-re már nagyon fog fájni a fejem”, „nem tudok lemondani róla”, „a mi családunkban mindenki kávézik” és a többi, és a többi. Ha igazán tenni akarsz magadért, egyik reggel kipróbálod. Megnézed, milyen az, amikor nem az egy igazság vezérel, hogy kávé nélkül nincs élet, hanem előre ítélkezés nélkül(!) csak megfigyeled, hogy dolgozik ez benned, és hogy alakul a délelőttöd, ha megszabadulsz az addig bilincsként (még ha finom bilincs is) a kezedet megkötő hitrendszertől. Izgalmas önismereti játék ez, érdemes kipróbálni.