„Új év, új szokások”….. Hányszor mondtuk már mind. Már az ókorból is vannak feljegyzések erről, nem a modern világ találmánya. December egyébként is a befelé fordulás hónapja. Legtöbbünk ilyenkor összegez, átgondol, értékel vagy éppen átértékel. Kitalál, megtervez, elhatároz. És utána fogadkozik.
„Idén máshogy lesz. Idén nem fogok annyi édességet enni, sőt kipróbálom a szénhidrátmentes életet.” A fogyás, mint újévi célkitűzés mindig is a lista élén állt Szilveszter környékén, és azt gyanítom, ez mindig is így lesz.
„Idén mozogni fogok, hisz az egészség fontos. Le fogok járni az edzőterembe, és hetente kétszer kardiozok.” Nem véletlen vannak tele az edzőtermek januárban. Alig lehet hozzáférni a népszerűbb gépekhez. De ha visszamegyünk márciusban, akkor azt vesszük észre, hogy alig lézengenek.
„Idén többet leszek a családommal. Minőségi időt fogok a gyerekeimmel tölteni.” Aztán azt vesszük észre, hogy már megint este 7 és még mindig mennyi munka van hátra. „Jaj, megint nem tudok menni a focimeccsre, mert közbejött egy sürgős ügy, pedig hogy szerettem volna.” Sokaknak ismerős, ugye?
„Idén leteszem a cigit.” Azt hiszem ezt nem is kell magyarázni. Ha valaki valaha dohányzott, akkor pontosan tisztában van ennek nehézségeivel. Az ötödször megfogadott mondatokkal, amiket aztán valami mélyebben levő hitrendszer felülír. Pedig már olyan jól ment…
És akkor lássuk, mik azok a belső monológok, amik ilyenkor visszahúznak! A kezdeti elszántság már halványodik, a lendület alábbhagy, talán könnyebb beletörődve feladni. Még a tudatosan és reálisan kitűzött célok nagy része is meghiúsul, nem is beszélve a merészen és néha túlzottan is nagyszájúan bevállalt célkitűzésekről. Hányszor halljuk ilyen esetekben a saját fejünkben, hogy „én erre nem vagyok képes”, vagy „Á, sose voltam elég kitartó”, „nem tudom megcsinálni”. Ilyen és ehhez hasonló kommentek repkednek mindenki fejében.
Hát nem lenne csodás ezeket a hangokat lehalkítani? Mi van, ha azért halljuk ezeket és más önszabotáló mondatokat, mert nagyon régen valaki pont ezeket mondta, mi pedig beépítettük a saját kis világunkba és ma már evidenciaként tekintünk rá? Pedig felidézni se tudunk hasonlókat.
Vagy éppenséggel igen. Olyan sokszor hallottuk gyerekkorunkban, hogy bármennyire is igyekszünk, mégis csak nekik lesz igazuk. Pedig nem kéne, hogy így legyen. Az ilyen mélyen beépült hitrendszerek a tudatalattin keresztül manipulálnak mindenkit. Viszont a jó hír, hogy le lehet halkítani a hangukat annyira, hogy a tudatos elme már meg se hallja, vagy csak egy legyintéssel át tudjon lépni rajta.
Így már valóban lenne értelme az újévi fogadalmaknak. 🙂